SKAMONLINE l Minden egyben a népszerű norvég sorozatról és a remakekről

SKAM OG - Az eredeti norvég sorozat

A SKAM egy norvég tini sorozat, mely a Hartvig Nissen Középiskolában játszódik, és néhány norvég fiatal mindennapjait, problémáit mutatja be. A sorozat igen komoly témákat érint, melyek valóban igen sok fiatalt érintenek a valóságban: erőszak, homoszexualitás, iszlám, étkezési zavarok. A sorozat 2015-ben indult és 2017-ben fejeződött be, 4 évaddal. A sorozat Julie Andem nevéhez kötődik. Különlegessége, hogy a sorozat valós időben játszódik, tehát nem hetente részenként érkeznek az új epizódok, hanem naponta pár perces klipekben. Minden évadnak más a főszereplője.

  

Évadok száma: 4 - IMDB értékelés: 8,7

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal

SKAM FRANCE - A francia verzió 

A SKAM France a norvég SKAM sorozat első remake változata, tehát teljesen ugyanazon a sémán és történeten alapulnak a részek, csak a francia fiatalok mindennapjait és életük sajátosságait figyelhetjük meg benne. Az első két évad teljesen ugyanolyan, mint az eredeti sorozat, azonban a 3. évadtól kezdve a rendező, David Hourrégue valamilyen szinten eltért, ezzel belecsempészve a franciák sajátosságait. Témái között igen erősen megtalálható a homoszexualitás, a mentális betegségek, valamint az evési zavarok és függőségek témaköre. A sorozat olyan sikeres lett, hogy további évadokat is kapott Julie Andem beleegyezésével és segítségével. Jelenleg 6 évada van, azonban a sorozat a 8. évadig biztos, hogy folytatódik, azonban már új szereplőgárdával.

  

Évadok száma: 6 - IMDB értékelés: 8,2

 HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal - instagram oldal

WTFock - A belga verzió 

A WTFock a norvég SKAM sorozat belga változata, a belga fiatalok életének bemutatása. A sorozatnak jelenleg 3 évada van, valamint egy különkiadás, mely WTFockdown néven lett ismert. Ennek során a karakterek karanténban eltöltött napjait követhették a rajongók nyomon. A 4. évad forgatás alatt van. Igen erősen megjelenik benne a homofóbia.

  

Évadok száma: 3 + WTFockdown - IMDB értékelés: 8,3

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal - instagram oldal

DRUCK - A német verzió 

Nem a WTFock az egyetlen, amely eltért az eredeti "SKAM XY" formátumú címtől, hanem a német verzió is, mely Druck névvel lett híres. Különlegessége a SKAM sorozatok közül az, hogy ez volt az első, amely transznemű szereplőt is megjelenített a képernyőn. Jelenleg 4 évada van, azonban a sorozat szintén olyan sikeres lett, hogy újabb évadokat kapott. Az 5. évad hamarosan érkezik.

  

Évadok száma: 4 - IMDB értékelés: 7,7

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

SKAM Espana - A spanyol verzió 

A SKAM Espana az eredeti norvég sorozatnak a spanyol kiadása, mely szintén több változtatással is élt már az első évadoktól kezdve, ezzel különlegesebbé és spanyolosabbá téve a sorozatot. Több tekintetben is történt változás az évadokban, ez volt az első remake, amelynek az egyik évada dupla főszereplős, tehát osztott nézetű volt. Továbbá az első volt a remake-k közül, melyben leszbikus pár jelent meg. Jelenleg 3 évada van, a 4. hamarosan érkezik.

  

Évadok száma: 3 - IMDB értékelés: 7,5

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal - instagram oldal

SKAM ITALIA - Az olasz verzió 

Az olasz verzió, a SKAM Italia szintén a korai remake-k közé tartozik, ez volt a 2. változat, és az első azok közül, akik megváltoztatták a történet menetét, felcserélték az évadokat. Tovább ez az első SKAM sorozat, mely annyira népszerűnek bizonyult, hogy a 4. évad során már nem tartották az eredeti valós idejű, klipek szerinti vetítést, ugyanis a 4. évad premierje már a világ egyik legnépszerűbb streaming portálján volt, a Netflixen. A teljes sorozat felkerült a Netflixre, azonban ez Magyarországról nem elérhető.

  

Évadok száma: 4 - IMDB értékelés: 7,7

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal - instagram oldal

SKAM NL - A holland verzió 

A SKAM NL a sorozat holland verziója, és szintén egyedi, de sajnos nem jó dolog miatt. Ez volt az első remake, amely 2 évad után kaszát kapott. A rajongók petíciót indítottak a harmadik évad leforgatásáért. Ha szeretnéd te is aláírni ide kattintva megteheted. Az egyetlen remake, amiben eredeti SKAM színész és karakter is feltűnik

  

Évadok száma: 2 - IMDB értékelés: 8,1

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

SKAM Austin - Az amerikai verzió 

A SKAM Austin az amerikai verziója a sorozatnak. Különlegessége az, hogy a forgatókönyv teljesen a sorozat eredeti rendezőjéhez, Julie Andem kezéhez köthető. Ez volt az első remake, amiben Julie részt vett. Annak ellenére, hogy szintén Julie sorozata volt a népszerűség elmaradt. A sorozat egyelőre szintén a 2. évadnál megállt, nem tudni, hogy lesz e 3. évad. Julie elmondta, hogy nem tudja tovább folytatni a sorozatot.

  

Évadok száma: 2 - IMDB értékelés: 6,2

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal - instagram oldal

 

 

    

    

    

Jelentkezz a chatben! :)

Képre vár: -

 

 

Név: SKAMONLINE

Szerkesztő: Letti - lettaletti25@gmail.com

Design: Letti #2

Téma: A norvég SKAM című sorozat, valamint annak remake változatai

Témakör: TV-sorozat

Nyitás: 2020.07. 21.

Az oldalon mindenhol fel van tüntetve a forrás, ezen kívül a további tartalom teljesen saját, ezért a lopás és másolás tilos! A szerkesztő nem áll kapcsolatban semmilyen módon sem a sorozat készítőivel, sem a színészekkel!

  

 
Hírek

insta update

2020.07.31. 14:18, Letti

Újabb nap, újabb insta átpörgetés. Igen, már külön instafiókom van arra, hogy csak az oldalhoz mindenkit kövessek és csak őket lássam.... :D Viszont szomorú hírem van. Túl nagy leírásokat nem adtak a képekhez, így én sem tudom "megmagyarázni". Úgyhogy ez a poszt most inkább csak nevek és képek típusú lesz. Pedig direkt néztem a leírásokat! :((

Norvégia - Iman töltött fel egy újabb képet. Valamint Cengiz és Maiken is osztott meg újabb képeket is videókat utolsó, kettesben töltött nyaralásukról.

Franciaország - Marilyn osztott meg utazásáról egy újabb fotót. Na mi van, itt is előkerül a bikinikontent? :D Maxenceról is kaptunk újabb képeket. Az egyik a Parlons d'autre Chose című projektjükhöz tartozik, a másik kettő pedig barátnője, Anemone posztolta. Na mivan, urbex? Coline megosztott 4 májusi éneklős videót. Ha még nem hallottátok Coline saját számát, a Modem-et, mely a Skam France 5. évadában is elhangzik ide kattintva meghallgathajtátok. Továbbá ha már éneklésnél tartunk, Lula is megosztott 3 videót, amelyen a The Pretty Reckles - Zombie című számát adja elő Montmarre-ban. Lulanak is van már saját dala klippel együtt, ha lemaradtatok róla ide kattintva pótolhatjátok. Továbbá Michel is megosztott egy videót, de valamiért kimaradt a képcsinálásból, úgy hogy ide kattintva megnézhetitek! :D

Olaszország - Benni megosztott további képeket és videókat hajós kirándulásukról. Tiktok videót gyártottak. Illetve Nicholasról is kaptunk barátnője által újabb tartalmat. Továbbá Fede is feltöltött egy újabb képet.

Hollandia - Bo és Zoe is kirakott újabb képeket. Imádom, hogy ennyire 'elvont' emberek. Továbbá Reiky is posztolt egy übercuki képet.

Amerika - Shelbyről láthatunk egy újabb fotósorozatot.

Spanyolország - Gabriel posztolt újabb képet, valamint a közelgő sorozatának, a HIT-nek egy újabb trailerért.

Németország - Michiről kaptunk 2 új videóposztot. Az egyiken vasal, a másikon palacsintát süt.

Mára még tervezek posztokat, viszont nagyon hosszú és bonyolult éjszakám volt, így az energiaszintem a nullán van. Ráadásul megdöglök ebben a melegben. Úgy hogy ne haragudjatok, ha mégsem jön össze. :( De igyekszem magam összeszedni és ma még 1-2 posztot elhozni. Igen, kettő biztosan tervben van. 

insta update

2020.07.30. 11:10, Letti

Mint általában mindig, ma is spanyol téren van a legnagyobb aktivitás. Irene megmutatta nekünk újdonsült frizuráját. Most nagyon menő lett ez a fazon, nekem meg ezer éve ilyen van. :(( Oké, kicsit hosszabb. Egyébként nagyon jól áll neki szerintem! :) Nicole is megosztott két fotót, egyiken egy barátnőjével látható, míg a másikon folytatódik a bikini kontent. Ruth szintén megosztott egy újabb képet magáról, nagyon szép a képek. Gabriel utazós képeket osztott meg barátja társaságában. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem a hideg ráz ezektől a divatból viselt keresztes ékszerektől.... Nem menő. Még ha azt is hiszed.

Ludo szintén megosztott pár képet az instagramjára. Az aláírás annyit volt: Cukinak érzem magam. Később lehet törlöm. Úgyhogy még gyorsan lementettem nektek! :) Valamint Giancarlo is feltöltött egy még 2019 nyarán készült képet magáról.

Továbbá 1-1 képeket más nemzetektől is kaptunk. :) Bo (NL) végre! megosztott magáról olyan képet, amin ő maga is látszik. :) Maxenceről is kaptunk egy kis sejtelmes fotót. A barátnője instagramján láttam ezt a képet, de hát 1000 közül felismerném, hogy kihez tartozik ez a hajkorona. :) Marilyn is megosztott egy újabb képet kirándulásáról, még mindig gyönyörű helyeken tartózkodik! Tua is feltöltött egy újabb képet. Hihetetlen mekkora tehetségük van a muszlim nőknek ahhoz, hogy visszafogott, de mégis határozott és csodaszép képeket készítsenek. Valamint a Cengiztől is kaptunk egy újabb képet Maikennel. És számomra olyan fura látni, hogy ők kiskabátban rohanálnak, én meg mindjárt lefolyok a székről.

insta update - női kiadás

2020.07.29. 15:50, Letti

Igen, most direkt akartam csak a lányok terén frissíteni. Leírásokat nem igen adtak a lányok a képekhez, így nem tudom veletek úgymond a képek 'háttérsztoriját' megosztani, de hát itt lennének. :) Skam Espana terén Irene, Alba és Celine osztottak meg újabb posztokat.

A norvég Skam királynője, Iman is megosztott egy újabb bejegyzést. És igen, direkt hívom királynőnek. Hát csak rá kell nézni. Az egész kiállása, minden. Nekem Iman hatalmas példaképem egyébként. Az, ahogy gondolkozik a világról, ahogy kiáll bizonyos témák mellett, és hogy (oké, vallásából adódóan is) de talpig ruhában is vérbeli NŐ! :) Manapság már kiment a divatból az, hogy nők legyünk... 

De ha már a nagybetűs NŐ-ról beszélünk, nézzük csak meg a francia Lula új fotóját is. Csodaszép. Igen, nem titok szerintem más senki előtt sem itt, hogy a Skam univerzumból a norvég és a francia cast áll a legközelebb a szívemhez, mert egyszerűen.... nem jó szó a visszafogott rájuk, de mégis azok. Stílusban. Amúgy meg... :) De Flavie és Louise is megosztottak egy újabb képet magukról. Annyira jó látni, hogy ennyire jó kapcsolatot ápolnak!!!

És ha már franciák, Marilyn még mindig utazgat, jelenleg Hossegor településén tartózkodik, valamint 3 kis videót is kaptunk, amin barátnőjével egyszerűen csak jól érzik magukat. :)

insta update

2020.07.28. 10:26, Letti

Marilyn (Skam France) mint már korábbi posztban említettem a Pireneusokban vett részt egy kis sátrazós túrán. Erről kaptunk tőle újabb képeket. Azért rakok fel minden videót is, amin amúgy ő maga nincs rajta, mert szerintem gyönyörű helyeken jár/járt, és tökre érdemes másoknak is látni! :)

A franciáktól is kaptunk újabb frissítéseket. A francetvslash instagram oldalán osztott meg egy újabb Skam France tartalmat, melyen Louise Malek-ot láthatjuk. Nem tudom már hogy hol, miért is mikor, de valahol úgy olvastam, hogy ő lesz a Skam France 7. évadának központi karaktere. Igazából fura lesz, hogy szinte teljesen ismeretlenek lesznek a központban, de nagyon örülnék, ha valóban Jo karaktere lenne a központi szereplőt, mert a lamifex csapatból ő került a legközelebb a szívemhez, és igenis nagyon érdekel Jocelyn!!! :DDD élete. A kép pedig hihetetlenül aranyos róla. :) Winona is kirakott magáról egy újabb képet. :)

Anselmről (Druck) kaptunk egy éneklős videót, Lukas (Druck) is posztolt egy újabb sztorit, valamint Nicholas (Skam Italia) is rak fel újabb és újabb graffitik előtt pózolós képeket. Hogy tényleg csak pózolnak előtte a barátokkal, vagy ezeket ők maguk csinálták, azt sajnos nem tudom! :)

Továbbá egy kicsi újítás megint emberek terén. Zoe Love Smith (imádom a nevét) a SkamNL-ből is folyamatosan osztogatja az újabb képeket. Az ő történetét nem láttam (Noora), csakis jeleneteket, gifeket, képeket láttam belőle, viszont már ebből is meg tudtam állapítani, hogy az egyik legkülönlegesebb Noorhelm sztori. Noah teljesen más William karakter mint a többi. Legalább is a kisjelentekből nekem ez jött le. A liftes jelenetet imádtam. :) Az egyik képen egyébként Florian (NL Isak, a sorozatban Lucas) is rajta van.

 

insta update

2020.07.27. 12:57, Letti

A Skam Franceből többen is töltöttek fel újabb tartalmakat instagramra. Marilyn egy hátizsákos, sátrazós túrán vesz részt jelenleg, és innen osztott meg újabb tartalmakat. Egyébként a Pireneusokban kirándul. Sohan is töltött fel egy új képet talán egy moziból. Flavie is megosztott egy képet Lula-val, amin épp a szövegüket gyakorolták. Kaptunk egy újabb képet a Parlons d'autre Chose-ból, Aliénor és Maxence kisfilmjéből. Winona is megosztott egy új képet, valamint Axel egy videót, melyben megint megmutatja nekünk zenei tudását.

A Skam Italiasoktól továbbra is inkább a bikini kontentet kapjuk, Greta a tipikus szelfikkel, Ludociva egy egyszerű, de mégis gyönyörű képet töltött fel, de komolyan. Hát micsoda táj. Benni pedig továbbra is töltögeti a kis hajós útjukról, bulijukról az újabb és újabb képeket. Esküszöm, nem lehet őket egyszerűen követni! :D

Kivételesen az Espana-sok annyira nem aktívak. Vagy csak én maradok le. Nicole töltött fel 2 újabb képet, valamint Gabriel egy táncikálós videót, amelyben egy Levis pólót reklámoz.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |