SKAMONLINE l Minden egyben a népszerű norvég sorozatról és a remakekről

SKAM OG - Az eredeti norvég sorozat

A SKAM egy norvég tini sorozat, mely a Hartvig Nissen Középiskolában játszódik, és néhány norvég fiatal mindennapjait, problémáit mutatja be. A sorozat igen komoly témákat érint, melyek valóban igen sok fiatalt érintenek a valóságban: erőszak, homoszexualitás, iszlám, étkezési zavarok. A sorozat 2015-ben indult és 2017-ben fejeződött be, 4 évaddal. A sorozat Julie Andem nevéhez kötődik. Különlegessége, hogy a sorozat valós időben játszódik, tehát nem hetente részenként érkeznek az új epizódok, hanem naponta pár perces klipekben. Minden évadnak más a főszereplője.

  

Évadok száma: 4 - IMDB értékelés: 8,7

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal

SKAM FRANCE - A francia verzió 

A SKAM France a norvég SKAM sorozat első remake változata, tehát teljesen ugyanazon a sémán és történeten alapulnak a részek, csak a francia fiatalok mindennapjait és életük sajátosságait figyelhetjük meg benne. Az első két évad teljesen ugyanolyan, mint az eredeti sorozat, azonban a 3. évadtól kezdve a rendező, David Hourrégue valamilyen szinten eltért, ezzel belecsempészve a franciák sajátosságait. Témái között igen erősen megtalálható a homoszexualitás, a mentális betegségek, valamint az evési zavarok és függőségek témaköre. A sorozat olyan sikeres lett, hogy további évadokat is kapott Julie Andem beleegyezésével és segítségével. Jelenleg 6 évada van, azonban a sorozat a 8. évadig biztos, hogy folytatódik, azonban már új szereplőgárdával.

  

Évadok száma: 6 - IMDB értékelés: 8,2

 HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal - instagram oldal

WTFock - A belga verzió 

A WTFock a norvég SKAM sorozat belga változata, a belga fiatalok életének bemutatása. A sorozatnak jelenleg 3 évada van, valamint egy különkiadás, mely WTFockdown néven lett ismert. Ennek során a karakterek karanténban eltöltött napjait követhették a rajongók nyomon. A 4. évad forgatás alatt van. Igen erősen megjelenik benne a homofóbia.

  

Évadok száma: 3 + WTFockdown - IMDB értékelés: 8,3

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal - instagram oldal

DRUCK - A német verzió 

Nem a WTFock az egyetlen, amely eltért az eredeti "SKAM XY" formátumú címtől, hanem a német verzió is, mely Druck névvel lett híres. Különlegessége a SKAM sorozatok közül az, hogy ez volt az első, amely transznemű szereplőt is megjelenített a képernyőn. Jelenleg 4 évada van, azonban a sorozat szintén olyan sikeres lett, hogy újabb évadokat kapott. Az 5. évad hamarosan érkezik.

  

Évadok száma: 4 - IMDB értékelés: 7,7

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

SKAM Espana - A spanyol verzió 

A SKAM Espana az eredeti norvég sorozatnak a spanyol kiadása, mely szintén több változtatással is élt már az első évadoktól kezdve, ezzel különlegesebbé és spanyolosabbá téve a sorozatot. Több tekintetben is történt változás az évadokban, ez volt az első remake, amelynek az egyik évada dupla főszereplős, tehát osztott nézetű volt. Továbbá az első volt a remake-k közül, melyben leszbikus pár jelent meg. Jelenleg 3 évada van, a 4. hamarosan érkezik.

  

Évadok száma: 3 - IMDB értékelés: 7,5

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal - instagram oldal

SKAM ITALIA - Az olasz verzió 

Az olasz verzió, a SKAM Italia szintén a korai remake-k közé tartozik, ez volt a 2. változat, és az első azok közül, akik megváltoztatták a történet menetét, felcserélték az évadokat. Tovább ez az első SKAM sorozat, mely annyira népszerűnek bizonyult, hogy a 4. évad során már nem tartották az eredeti valós idejű, klipek szerinti vetítést, ugyanis a 4. évad premierje már a világ egyik legnépszerűbb streaming portálján volt, a Netflixen. A teljes sorozat felkerült a Netflixre, azonban ez Magyarországról nem elérhető.

  

Évadok száma: 4 - IMDB értékelés: 7,7

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal - instagram oldal

SKAM NL - A holland verzió 

A SKAM NL a sorozat holland verziója, és szintén egyedi, de sajnos nem jó dolog miatt. Ez volt az első remake, amely 2 évad után kaszát kapott. A rajongók petíciót indítottak a harmadik évad leforgatásáért. Ha szeretnéd te is aláírni ide kattintva megteheted. Az egyetlen remake, amiben eredeti SKAM színész és karakter is feltűnik

  

Évadok száma: 2 - IMDB értékelés: 8,1

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

SKAM Austin - Az amerikai verzió 

A SKAM Austin az amerikai verziója a sorozatnak. Különlegessége az, hogy a forgatókönyv teljesen a sorozat eredeti rendezőjéhez, Julie Andem kezéhez köthető. Ez volt az első remake, amiben Julie részt vett. Annak ellenére, hogy szintén Julie sorozata volt a népszerűség elmaradt. A sorozat egyelőre szintén a 2. évadnál megállt, nem tudni, hogy lesz e 3. évad. Julie elmondta, hogy nem tudja tovább folytatni a sorozatot.

  

Évadok száma: 2 - IMDB értékelés: 6,2

HÍREK - ÉVADOK - KARAKTEREK - SZÍNÉSZEK

hivatalos oldal - instagram oldal

 

 

    

    

    

Jelentkezz a chatben! :)

Képre vár: -

 

 

Név: SKAMONLINE

Szerkesztő: Letti - lettaletti25@gmail.com

Design: Letti #2

Téma: A norvég SKAM című sorozat, valamint annak remake változatai

Témakör: TV-sorozat

Nyitás: 2020.07. 21.

Az oldalon mindenhol fel van tüntetve a forrás, ezen kívül a további tartalom teljesen saját, ezért a lopás és másolás tilos! A szerkesztő nem áll kapcsolatban semmilyen módon sem a sorozat készítőivel, sem a színészekkel!

  

 

1. évad - EMMA (Eva)

A SKAM France első évadában Emma életén és szemén keresztül ismerhetjük meg a karaktereket, és a francia diákok életét, problémáit. Az évad semmilyen újdonságot nem nyújt az eredeti, norvég sorozathoz képest, gyakran még a párbeszédek is ugyanazok, emiatt az évad népszerűsége igen alacsony.

Mivel témában teljes mértékben egyezik a norvég sorozattal, így főként a kapcsolati problémákról, a barátok fontosságáról és a hazugságok hatásairól találhatunk benne történetszálakat.

Az évad teljes zenelistája

2.évad - MANON (Noora)

A második évad főszereplője Manon. A sorozat itt még továbbra is megegyezik a norvég sorozattal, így az évad középpontjában továbbra is a tiltott szerelem és az erőszak áll.

Az évad teljes zenelistája

3. évad - Lucas (Isak)

A harmadik évad főszereplője Lucas. Az évad sikerét is különlegességét annak köszönheti, hogy innentől kezdve a rendezők mertek változtatni az eredeti történeten, bónusz jeleneteket kaphatunk, és elkezdték a francia eleganciát megmutatni. Ami ugyebár a SKAM sorozatok lényege - az adott ország egyediségeire való építés. Az évad fő témája azonban továbbra is a homoszexualitás és annak felismerése, elfogadása, a barátok reakciója. Továbbá az évadban igen erősen megjelenik a mentális betegségek - azon belül a bipoláris depresszió - témája is.

Az évad teljes zenelistája

4. évad - Imane (Sana)

A 4. évad főszereplője itt is a mi muszlim királynőnk, Imane. Ebben az évadban már igen nagy változtatásokat végeztek a rendezők, így azoknak sem lesz unalmas, akik már látták az eredetit, vagy az összes többi remake-t. Központi témája továbbra is az iszlám és a rasszizmus.

Az évad teljes zenelistája

5. évad - Arthur (Mahdi)

Az 5. évad az első SKAM remake évad, mely már teljesen egyedi, hiszen az eredeti sorozat a 4. évaddal befejeződött. Ebben az évadban a rendezők Arthur szemén keresztül mutatják be a történetet, mely egyeseknek igen felkavaró lehet, és ettől az évadtól kezdve jellemző lett a sorozatra, hogy több klipet is figyelmeztetéssel kellett ellátni (trigger warning) annak elkerülése érdekében, hogy valakit lelkileg nagyon megérintsen.

Az évadban nagy szerepet kap az utcai és a családon belüli erőszak, a fogyatékossággal való együttélés, valamint a szerelmi háromszög bonyodalmai.

Az évad teljes zenelistája

6.évad - Lola

A 6.évad szintén különleges, ugyanis ez volt az első olyan SKAM remake évad, melynek főszereplő egy egészen idáig ismeretlen karakter lett. Lola Lecomte Daphné (Vilde) testvére a sorozatban. Az évad további jellegzetessége, hogy itt is megjelenik az, hogy a főszereplőn kívül másnak a szemével is látjuk a történéseket. Személyes véleményem szerint ez a legerőszakosabb és legfelkavaróbb évad. Továbbá ebben az évadban ismerhetjük meg a sorozat új generációs szereplőit, ugyanis az eredeti szereplőgárdának a 6. (valójában az 5.) volt az utolsó a sorozatban.

Az évadban erőteljesen megjelenik a függőség és a droghasználat, az alkoholizmus, a mentális betegségek, a nemi erőszak, az étkezési zavarok, valamint a halálhír feldolgozása.

Az évad teljes zenelistája