Legfrissebb hírek

Még egy zenei tehetség a SKAM gárdában

2021.12.17. 15:31, Letti

Igen megszokott már SKAM körökben, hogy a színészek előrukkolnak 1-1 dallal is. Vannak köztük olyanok is, akik hivatásos zenészek, mint Rizha vagy HAYES, de akadnak olyanok is, akiknek csak néhány száma került egyelőre ki - tehát csak bontogatják zenei téren a szárnyaikat - például Nicole Wallace, Coline Preher vagy Till Simon (és még sokan mások).

Nem tudom, hogy hányan tudtátok, de a norvég Theresa Eggesbo, aki Sonja-t alakította az eredeti sorozatban, szintén foglalkozik a zenével is már évek óta. Resa Saffa Park néven munkálkodik, már több száma is kijött, melyet itt YouTube csatornáján meg is nézhettek és fel is iratkozhattok rá. Továbbá TikTok fiókja is van.

Nem olyan régen jött ki legújabb száma, és annak az önmaga által forgatott klipje, a Candles. Őszintén be kell valljam, az összes Skam zenei produkció közül nekem eddig ő az egyik kedvencem, nagyon tetszik a hangja és maga a dal is.

Továbbá a 2021-es Subjektprisen rendezvényen is fellépett, amelyről 1 videót is megnézhettek, ha a képre kattintotok.

Támogassátok ti is Resa-t egy-egy lájkkal és megtekintéssel ^^

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen