Legfrissebb hírek

A Skam és Latin-Amerika

2021.12.18. 09:26, Letti

Azok a rajongók, akik tényleg régóta követik a sorozatot vagy az oldalamat tudhatják, hogy nem csak európai remakek léteznek a Skamből, hamarosan érkeznek a latin-amerikai változatok is. A legfontosabb amit ezekről tudni illik, hogy számunkra ezek is ugyanolyanok lesznek, mint a France vagy a wtFock, ezek nem hivatalos remakek, ugyanis nem vették meg a jogot az NRK-tól. Többségében rajongói, egyetemi projektek. De úgy gondoltam érdekes lenne egybe is látni, hogy mik is vannak kilátásban.

A cikk az allofskam nélkül nem jöhetett volna létre

Kettő projektről már korábban is olvashattatok az oldalon, sőt külön menüpontjuk is van (amelyet igyekszem frissíteni ahogy időm engedi). Ez a kettő pedig a Roche PE - vagyis a perui - és a SKAM CL - vagyis a chilei - változatok. 

Roche PE

A ROCHE PE a norvég Skam című sorozat perui változata, amely egy egyetemisták által létrehozott nonprofit projekt. A sorozat az eddigiekhez képest már biztos annyiban eltér, hogy nem gimnazisták, hanem egyetemisták életét mutatja be. Az első évad központi szereplője Luciana lesz. A hírek alapján 2021 őszén lett volna a sorozat premierje, azonban a koronavírus helyzet miatt a forgatások sem tudtak olyan gördülékenyen menni, mint azt gondolták. A sorozat premierje egyelőre ismeretlen, azonban egy teasert már kaptunk az első évadból.

Lucianának sok mondanivalója van, olyan dolgok is, amelyeket inkább titokban tartana. A főiskola megkezdése a jelenlegi kontextusban sokféleképpen értelmezhető. De a "muskétások" a helyzet ellenére összetartanak.

Ismert karakterek:

Luciana Coronel Palacios
születési idő: 2004. július 17.
egyetemi szak: jog

Diana Beatriz Canseco Marrull
születési idő: 2003. július 13.
egyetemi szak: politikatudomány

Andrea Ivonne Barazorda Riquelme
születési idő: 2004. szeptember 10.
egyetemi szak: nemzetközi üzleti adminisztráció
 

SKAM CL

A SKAM CL-t chilei rajongók hozták létre. Elmondásaik alapján lesznek hasonlóságok az eredeti verzióval, de igyekeznek chilei szemszemgöből bemutatni a történeteket. A sorozatnak már számos karaktere ismert, egy nagyon rövid, igazából semmitmondó trailer is készült hozzá, ezt itt megnézhetitek. Az alkotók kifejtették, hogy a sorozat érinteni fog számos témát, köztük a gazdasági egyenlőtlenséget, a nemi identitás kérdését, tiltakozások, mentális egészséget, megkülönböztetést vagy a drog függőséget. Az első évad főszereplője Eva, premier dátum ismeretlen.

Ismert karakterek:

Eva K. Montes, Martin, Valentina, Cristobal, Gustavo, Clari, Sofi, Ana, Damian, Joaquín, Nacho, Jota

Instagram fiók - TikTok fiók

Pudor

A Pudor mexikói fiatalok Skam projektje. A sorozat a serdülőkoron fog alapulni, és a készítők elmondása alapján nagyon különbözik az eredeti sorozattól, hiszen az ihlette őket, hogy bemutassák a mexikói fiatalok igazi életét. További információkat egyelőre erről a remakeről nem tudunk.

Instagram fiók

Reflejos

A Reflejos egy argentín remake, mely egyben a latin-amerikai remakek közül a legelőrehaladottabb is, ugyanis ennek már vannak kész részei. A részeket a sorozat YouTube csatornáján tudjátok megnézni. 7 részből áll az első rész, továbbá egy baki videó is készült.

Instagram fiók

ROCHE PE - akikről eddig tudunk

2021.01.31. 09:39, Letti

Néhány karakterről már lehet tudni a sorozatból, így őket most elhoztam nektek.

Címkék: rochepe

ROCHE PE első teaser!!

2021.01.31. 09:01, Letti

Kijött a ROCHE PE vagyis a Skam Peru első kis előzetese, amely tényleg csak pár másodperc ugyan. A sorozat ősszel kezdődik, az első évad főszereplője pedig Luciana lesz. Ami változtatás lesz, hogy a karakterek már nem gimnazisták, hanem egyetemisták lesznek, így azt nézhetjük először végre végig, hogy milyen is egy egyetemista élete Peruban, mennyire fognak össze a "muskétások".

Maga a sorozat, egyébként egy nonprofit projekt, amelyet egyetemi hallgatók hoztak létre.

HIVATALOS OLDAL - YOUTUBE CSATORNA - FACEBOOK - INSTAGRAM - TWITTER - TUMBLR

Címkék: rochepe
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.